Az ezerarcú sziget, Korzika

Bejegyezte: haNga - 2011-08-10 17:08

Bevallom, a vakáció előtt úgy terveztem, a nyaralás alatt is posztolok…
Amint a mellékelt ábra mutatja, ez nem jött össze :) , de cserében megosztom veletek egy olyan, nem is távoli sziget hangulatát, ahová nem lehet nem visszatérni!

2006-ban motorral, kettesben, két évvel később az akkor három hónapos első poronttyal, idén pedig csapatostól (nagyszülőkkel, tesvér-sógorékkal) csodáltuk meg Korzikát. Az olasz partokhoz közel, a Földközi-tengerben fekvő sziget Napóleon szülőföldje, 1796-tól tartozik Franciaországhoz, mára azonban részleges autonómiát harcolt ki magának. Hivatalos nyelve a francia, de lakói saját nyelvet, a korzikait beszélik, amely a reneszánszkori firenzei olaszban gyökerezik és nagyon hasonlít a dél-olaszországi Apúlia tartomány dialektusához. Autentikus korzikai zene képekkel, nézzétek-hallgassátok!

[vimeo]http://vimeo.com/27524860[/vimeo]

A sziget lakói, érthető módon, nem franciának, hanem korzikainak tartják magukat, és igaz a szóbeszéd, hogy nem túl barátságosak. Ez nem is csoda, hiszen folyamatos idegen elnyomás alatt ősidők óta a jogaikért és az identitásuk megőrzéséért harcoltak. És nem legenda, hogy a mai napig él a vérbosszú, a vendetta íratlan törvénye, mely szerint egy családot ért  sérelem megtorlásra jogosítja fel annak férfitagjait…

A történelme során görög, római, mór, gót, szaracén, genovai, pisai és francia uralom alá kényszerített sziget mára színes építészeti-, zenei-, kézműves- és kulináris kultúrával büszkélkedik, magán viselve az egykori megszállók kultúrájának nyomait. Ha Korzikán jártok, ne mulasszátok el megkóstolni a különleges kecske- és juhsajtokat, a világszinten elismert borokat, a jellegzetesen korzikai gesztenyesört, a Pietrát, és a Pastist, a helyi ánizspálinkát!

Korzika lelkületéhez a változatos domborzat csak ráadás: a fehér homokos és sziklás tengerpart, a fekete kavicsos partszakaszok, a romantikus öblök, a több száz hektár sivatagos terület, a sűrű gesztenye- és fenyőerdők, a közel háromezer méteres csúcsok, a sebesen száguldó pisztrángos patakok, a festői hegyi tavak, az emberi és állati alakokat idéző sziklaképződmények – és mindez alig több mint nyolcezer négyzetkilométeren!

Korzika él és lüktet. Korzika az a hely, ahol friss bagett illata lengi be a pisai stílusú templom környékét, ahol a hegy ormára épített faluban megállt az idő kereke, ahol a szabadban legelő házidisznók gesztenyét esznek és a betonúton tehenek sziesztáznak… Korzikát nem lehet leírni, csak érezni, megélni lehet. És aligha kívánhat jobbat magának az ember, mint itt megöregedni…